Az iskola után otthon tölti a legtöbb időt gyermekünk, és ebből elég sokat tanulással. Fontos, hogy kellemes, megnyugtató biztonságos környezetben tegye, akár tanulásról akár pihenésről van szó.

Egy vidám és hangulatos sarokban jobban esik a tanulás, használjunk vidám színeket.

Mire is figyeljünk, ha átalakítjuk a megváltozott igények miatt a gyerekszobát! Hogyan befolyásolják a tanulást a körülöttünk lévő színek?

Szeptemberben, akár csemeténk most kezdi az iskolát, vagy alsó tagozatból felső tagozatba, akkor a gyerekszoba is komolyabb változáson megy keresztül. nem elég egyszerűen csak egy íróasztalt betenni, hanem a szoba hangulata, stílusa is változik. Hiszen ami eddig “aranyos” volt, az rövidesen “ciki” lesz. Megváltoznak a gyerek igényei, szokásai. Egyre fontosabb, hogy legyen egy kis birodalma, ahova visszavonulhat, ahova elhívhatja barátait.


Mire is figyeljünk, ha átalakítjuk a megváltozott igények miatt a gyerekszobát!
A szobán belül alakítsunk ki a tanuláshoz, a pihenéshez és a játékhoz külön tereket. A különböző funkciókat ellátó részeket próbáljuk meg a színekkel és térelválasztókkal megkülönböztetni.  Egy szobán belül különböző színekkel nem csupán a funkciókat választhatjuk el egymástól, de két vagy több gyerek esetén is hasznos lehet.
Ha nincs lehetőségünk külön szobát biztosítani a gyermekünknek, tanulhat ő bárhol, akár a konyhában is. A fontos, hogy egy állandó hely legyen (akár ha a konyhaasztal egy része), és az ő részére átmenetileg se pakoljunk, az legyen az ő kis birodalma. Ha külön szobája van a gyereknek, akkor is érdemes egy komplett tanulósarkot kialakítani, ahol el tud vonatkoztatni a játéktól. Vagyis, könnyen eltereli a figyelmét, ha éppenséggel szemből kell néznie a halomban heverő játékai, mintha ezek a háta mögött lennének. Fordítva is igaz, ha szabadidő van akkor ne kelljen a tanszerekkel és az iskolával foglalkoznia.

A gyerekkel egyeztessük a színeket, elsősorban az ő ízlését tükrözze vissza a szoba, viszont arra érdemes figyelni, hogy milyen színeket és hol használunk. Fontos, hogy a dekoráció kifejezze gyermekünk személyiségét, de hogy elkerüljük hogy a nekünk nem tetsző árnyalatokban tündököljön a szoba, ajánljunk fel számára 2-3 variációt és ezek közül választhat.

Sokszor elegendőek apróbb változtatások, mint a bútorok átfestése, viszont ha szükségessé válik a lecserélésük, ezt jól átgondoltan tegyük. A gyerek rohamosan nőni fog, praktikus olyan bútort választani, ami már akár egyetemista koráig némi módosítással, kiegészítéssel jó lesz. Jó, ha semleges formavilágú legyen. Inkább a szoba díszítésével, festéssel, textilekkel, kiegészítőkkel teremtsük meg az életkornak megfelelő hangulatot.

Különösen fontos, hogy az íróasztal színe legyen mindenképp nagy felületű és  valami semleges színű (fa, vagy fehér szín), kerüljük az intenzív színű, és mintájú asztallapot, mert zavaró lesz az írásnál, vagy olvasásnál.

Az íróasztal praktikus, ha térbe fordul. Így nem csak a szülő tud odaülni a gyerekhez tanulni, hanem a barátokkal is körbe lehet ülni. Persze figyelembe kell venni a lehetőségesekhez mérten a természetes fény balról érkezzen az asztalra (amennyiben bal kezes a gyermek, akkor jobbról). Az íróasztallámpa elhelyezésénél is erre figyeljünk oda, a vezetékét pedig biztonságosan rögzítsük, hogy ne lehessen megbotlani benne.

A falak színének megválasztásánál vegyük figyelembe, a bútorok színét, mintáját, a szoba fekvéséből adódó fényviszonyokat, és nem utolsó sorban, a fali dekorációt pl. képek. A mennyezetet ajánlott mindenképp világos színre (a legideálisabb a fehér) festeni, már csak a fényvisszaverődés miatt is.

A különböző színek különböző hatásosokat fejtenek ki pl. a zöld nyugtató hatású, a piros vérpezsdítő. A világos színek tágítják a teret, amíg a sötét tónusok szűkítik a teret.

A kék gyerekszobába ideális lehet, pihentető, nem tolakodó szín. Barna fabútorokkal harmonikus hatást nyújt, viszont fehér színnel együtt hideg benyomást kelthet. Ilyenkor használhatunk hozzá még kiegészítőnek egy halványabb árnyalatot vagy egy analóg színt.

Viszont vigyázzunk, ha pirossal kombináljuk elég vibráló hatást kelthet. Egy pókemberes szobát nem ajánlott egy egyébként is aktív gyereknek.


Zöld – a kék mellett a fiús szobák leggyakoribb színe. Kellemes, természetes, pihentető, segíti az érzelmek kifejezését, szabadságérzetet nyújt. Csökkenti a feszültséget.


A szürke egy semleges, mostanában divatszín. Nagyon jól kombinálható más színekkel, pl. piros, narancs, fehér, ill. fekete.


Sárga is kedvelt szín, a kreativitás színe, akár nagyobb felületre is. is megfelelő nagyobb felületekre. A napfény színe, beragyogja azt a helységet, ahol alkalmazzák. Vidám, tanulásra ösztönző hatása van, javítja a kedélyállapotot.


Narancssárga – egy-egy falon nyugodtan használhatjuk, de ne túlzottan, mert aktivizáló hatású. Okosan használva segíti a jókedvet, humort, a játékot.


Vörös – optikailag szűkítő hatású. Erősen aktivizáló, jóval jobban a narancssárgánál. Túlfűtötté, nyugtalanná teszi a gyereket. Bútor kiegészítőként, lakás kiegészítőként vagy csak egy szoba falon használjuk nyugodtan. 

Bába Ildikó

Egy példa a sok közül, hogyan dolgozik agyunk jobb és bal agyféltekéje.

Kattints a képre a nagyításhoz, és figyeld folyamatosan a keresztet, amíg a képek cserélődnek a képen belül.

Amit a grafitceruzákról tudni kell!

A ceruza a leggyakoribb rajz és íróeszköz. Ceruzákból a legkisebb írószerboltban is meglehetősen nagy a választék.

Mire is célszerű figyelnünk, ebben szeretnék segíteni a következőkben.

 
A ceruza történetétől most eltekintenék, abból indulunk ki, hogy a ceruza áll egy ceruzabélből és egy burkolatból.
A ceruzabél grafit, víz és agyag keveréke, amit hengeres rúd alakúra préselnek, megszárítják és kiégetnek. Az így kapott grafitszálat cédrusfába (a jobb gyártók) foglalják, amit vagy meghagynak natúr faszínűnek, vagy lelakkozzák. A külső faburkolaton látható a ceruza vagyis a grafitbél keménységének a jele.

A grafitceruzák keménységi foka

A keménységi fokot az agyag és a grafit aránya határozza meg. Ha a grafit a több, a ceruza puhább és feketébb. Viszont, ha a keverékben több az agyag, a ceruza keményebb, a vele húzott vonal vékonyabb, világosabb.
A B a „Black” a magas grafittartalmú (puha) ceruza jele. A HB a „Hard-Black”  a H pedig a „H”, a magas agyagtartalmú, kemény ceruza jele. A legismertebb gyártóktól a H és B jelzésű ceruzákból 9-9 keménység érhető el (eltérő keménység is kapható már, pl. 12B. Létezik még F jelölés,  „Fine” , amely a HB ceruza nagyobb minőségű változata.

  • Nagyon puha ceruza: 9B-5B
  • Puha: 4B-B
  • Közepes keménységű: HB (F)
  • Kemény ceruza: H-2H
  • Nagyon kemény ceruza: 3H-5H
  • Extrém kemény ceruza: 6H-9

Most már nagyon jó, hogy tudjuk, hogy milyen sokféle grafitceruza létezik, de melyiket válasszuk még mindig kérdés.

Az íráshoz, iskolás gyereknek érdemes közepes keménységű (HB) vagy kemény ceruzát választani (H-2H).  A puha  ceruzák elfognak kenődni a papíron, ha még írás közben nem is, de a füzet becsukása után biztosan.
Rajzolásnál, a tervezés (téma felvázolása) időszaka alatt használhatóak kemény ceruzák, illetve a nagyon finom részletek kidolgozásánál. Kezdő rajzolóknak én a B illetve a 2B-s ceruzát ajánlanám.

Iskolás gyerekeknél rajzórán célszerűbb a puha ceruzákat választani, könnyebben siklik a papíron és könnyebb radírozni is. A nagyon puha ceruzákat már azoknak a gyerekeknek ajánlanám, akik kicsit jártasabbak a grafitceruzával való rajzolásba.

Milyen márkájú ceruzát válasszunk? Mindenképpen egy ismertebb márkát (illetve gyártót), akik biztosan megbízható terméket forgalmaznak. Iskolás gyerek esetében az sem mindegy, hogy mennyire törik benne a hegy, ha állandóan hegyezni kell (ezért érdemes több hegyezett ceruzát a tolltartóban tartani) elveheti a kedvét az írástól és a rajzolástól is.

A teljesség igénye nélkül (személyes vélemény) KOH-I-NOOR, STABILO, Faber Castel egy magasabb kategória, a MAPED, MILAN, közepes  megfizethető kategória.


Nagyon fontos hogy a ceruzák mindenképp olyan tolltartóban legyenek, ahol minden ceruzának meg van a helye. Áttekinthetőbb, kényelmesebb és nem utolsó sorban nem mennek tönkre a ceruzák olyan hamar.
 

 Akit érdekel, hogyan készül a ceruza, annak ajánlom az alábbi kisfilmet:

Hogyan készül a ceruza?

Milyen zenét válasszunk tanuláshoz, alkotáshoz, meditációhoz?

Évszázadokon át gyógyításra és érzelmek fokozására használták a zenét.  Az i. e. 6. században Püthagorasz hárfajátékkal pihentette diákjait, melynek segítségével mintegy kitisztította gondolataikat.

Mindezek mellett, kimutatta, hogy a zene matematikailag is követhető hangfrekvenciák harmóniáját rejti magába. Írásai utalnak rá, hogy tanulmányozta a hangok „működését”, a zene hatását.

A klasszikus zene oldja a stresszt, a depressziót, a szorongást. Segíti az összpontosítást, a tanulást, fejleszti az emlékező-képességet. Enyhíti a fájdalmat. Orvosok alkalmazták a daganatok, a magas vérnyomás vagy az elmebetegségek gyógyítása során. Régóta ismert az is, hogy egyes operációk közben komolyzene szól a műtőben.

Elsőként Alfred Tomatis alkalmazta az osztrák zseni, Mozart muzsikáját beszéd és kommunikációzavarokkal küzdő gyerekeknél Franciaországban. Azóta több száz olyan központ létesült a világon, ahol Mozart műveit gyógyító céllal hallgattatják beteg gyerekekkel. Legfőképpen olvasási, figyelem-összpontosítási és kommunikációs zavarok, valamint autizmus (kóros befelé fordulás) esetén. 1997-ben jelent meg az amerikai Don Campbell sikerkönyve, A Mozart-hatás, amely hozzájárult ahhoz, hogy egyre több helyen alkalmazzák a hangterápia módszereit.

Ma már több kutatás eredménye bizonyítja, hogy hogy egyes dallamok és zenék jó hatással vannak nem csupán a közérzetünkre, alkotókedvünkre de a tanulásra is.

 

Milyen zenéket érdemes hallgatni tanulás közben? Mi segíti az anyag elsajátítását?

Amíg a művészetek a jobb agyféltekénkhez tartoznak, addig a tanulás, a tárgyi tudás a bal agyféltekénkhez. Olyan zenét kell választanunk, ami a bal agyféltekét stimulálja.
A kutatók vizsgálatai kimutatták, hogy a barokk zene kifejezetten jó hatást gyakorol a tanulásra, akárcsak azok a zenék, amelyekben 50-60 leütés van percenként. A tanulás közben barokk zenét hallgatóknak 24%-kal nőtt a tanulási sebességük, míg az emlékezet közel 26%-kal javult. A zene nem csupán megnyugtat, de segíti a koncentrációnkat is, így mindenképpen érdemes zenét hallgatnunk a tanulás során.
Ha tanulni, koncentrálni vagy gondolkozni szeretnénk, akkor válasszuk a percenkénti 50-60 leütésből álló zenét (így tudjuk stimulálni a bal agyféltekénket).

Barokk zenék: Claudio Monteverdi, Henry Purcell, Antonio Vivaldi, Johann Sebastian Bach, George Friedrich Händel és Giovanni Battista Pergolesi.

Az 50-80 ütem per perc sebességű popdalok is hatékonyabb tanulásra ösztönzik az agyat. Katy Perry Firework című slágere például "emelkedett izgalmat idéz elő, ami serkenti a kreatív teljesítményt"



Miley Cyrus vagy Justin Timberlake dalai is nyugtatják az elmét, ami hozzájárul a logikus gondolkodáshoz. Az érzelmes pop- és rock melódiák kreativitást növelő hatása főleg a nyelv, az irodalom és a művészetek tanulásakor lehet hasznos. A matematika esetében a klasszikus zene bizonyul eredményesebbnek.

Dr. Emma Gray kutatása során, azok a diákok, akik 60-70 ütem per perc sebességű klasszikus zenét hallgattak tanulás közben, például Beethoven Für Elise-ét, 12 százalékkal jobban teljesítettek matematikadolgozatnál, tehát egy egész jeggyel jobbat kaptak.

 



Miley Cyrus We Can't Stop-ja és Justin Timberlake Mirrors-a pedig felvirágoztatja a logikus gondolkodást, a frissen elsajátított anyag felhasználását. "A zene jó hatással van a tudatra, s a megfelelő dalok választásával tényleg eredményesebbé tehető a tanulás.


Mire figyelj zene hallgatásnál:

  • Halkan szóljon a zene a háttérben, így nem vonja el a figyelmünket és képes ébren tartani az elménket, valamint segíti a koncentrációnkat is.
  • A tanulás során tanuljunk 45 perces blokkokban, szünetben pedig tekerjük magasabbra a hangerőt.

 

Milyen zenéket érdemes hallgatni, ha kreatívabbak szeretnénk lenni?

  • Ha kreatívnak kell lennünk, akkor a 60-90 per perc leütést (így tudjuk a jobb agyféltekénket stimulálni), ha pedig motivációt szeretnénk, akkor 120-140 perc per leütésű, tehát gyors zenét hallgassunk.

 

Milyen zenéket érdemes hallgatni, ha szeretnénk ellazulni?

  • Ha el akarunk lazulni, vagy meg akarunk nyugodni, akkor érdemes 30-60 leütés per perces zenét hallgatnunk.