Az iskola után otthon tölti a legtöbb időt gyermekünk, és ebből elég sokat tanulással. Fontos, hogy kellemes, megnyugtató biztonságos környezetben tegye, akár tanulásról akár pihenésről van szó.

Egy vidám és hangulatos sarokban jobban esik a tanulás, használjunk vidám színeket.

Mire is figyeljünk, ha átalakítjuk a megváltozott igények miatt a gyerekszobát! Hogyan befolyásolják a tanulást a körülöttünk lévő színek?

Szeptemberben, akár csemeténk most kezdi az iskolát, vagy alsó tagozatból felső tagozatba, akkor a gyerekszoba is komolyabb változáson megy keresztül. nem elég egyszerűen csak egy íróasztalt betenni, hanem a szoba hangulata, stílusa is változik. Hiszen ami eddig “aranyos” volt, az rövidesen “ciki” lesz. Megváltoznak a gyerek igényei, szokásai. Egyre fontosabb, hogy legyen egy kis birodalma, ahova visszavonulhat, ahova elhívhatja barátait.


Mire is figyeljünk, ha átalakítjuk a megváltozott igények miatt a gyerekszobát!
A szobán belül alakítsunk ki a tanuláshoz, a pihenéshez és a játékhoz külön tereket. A különböző funkciókat ellátó részeket próbáljuk meg a színekkel és térelválasztókkal megkülönböztetni.  Egy szobán belül különböző színekkel nem csupán a funkciókat választhatjuk el egymástól, de két vagy több gyerek esetén is hasznos lehet.
Ha nincs lehetőségünk külön szobát biztosítani a gyermekünknek, tanulhat ő bárhol, akár a konyhában is. A fontos, hogy egy állandó hely legyen (akár ha a konyhaasztal egy része), és az ő részére átmenetileg se pakoljunk, az legyen az ő kis birodalma. Ha külön szobája van a gyereknek, akkor is érdemes egy komplett tanulósarkot kialakítani, ahol el tud vonatkoztatni a játéktól. Vagyis, könnyen eltereli a figyelmét, ha éppenséggel szemből kell néznie a halomban heverő játékai, mintha ezek a háta mögött lennének. Fordítva is igaz, ha szabadidő van akkor ne kelljen a tanszerekkel és az iskolával foglalkoznia.

A gyerekkel egyeztessük a színeket, elsősorban az ő ízlését tükrözze vissza a szoba, viszont arra érdemes figyelni, hogy milyen színeket és hol használunk. Fontos, hogy a dekoráció kifejezze gyermekünk személyiségét, de hogy elkerüljük hogy a nekünk nem tetsző árnyalatokban tündököljön a szoba, ajánljunk fel számára 2-3 variációt és ezek közül választhat.

Sokszor elegendőek apróbb változtatások, mint a bútorok átfestése, viszont ha szükségessé válik a lecserélésük, ezt jól átgondoltan tegyük. A gyerek rohamosan nőni fog, praktikus olyan bútort választani, ami már akár egyetemista koráig némi módosítással, kiegészítéssel jó lesz. Jó, ha semleges formavilágú legyen. Inkább a szoba díszítésével, festéssel, textilekkel, kiegészítőkkel teremtsük meg az életkornak megfelelő hangulatot.

Különösen fontos, hogy az íróasztal színe legyen mindenképp nagy felületű és  valami semleges színű (fa, vagy fehér szín), kerüljük az intenzív színű, és mintájú asztallapot, mert zavaró lesz az írásnál, vagy olvasásnál.

Az íróasztal praktikus, ha térbe fordul. Így nem csak a szülő tud odaülni a gyerekhez tanulni, hanem a barátokkal is körbe lehet ülni. Persze figyelembe kell venni a lehetőségesekhez mérten a természetes fény balról érkezzen az asztalra (amennyiben bal kezes a gyermek, akkor jobbról). Az íróasztallámpa elhelyezésénél is erre figyeljünk oda, a vezetékét pedig biztonságosan rögzítsük, hogy ne lehessen megbotlani benne.

A falak színének megválasztásánál vegyük figyelembe, a bútorok színét, mintáját, a szoba fekvéséből adódó fényviszonyokat, és nem utolsó sorban, a fali dekorációt pl. képek. A mennyezetet ajánlott mindenképp világos színre (a legideálisabb a fehér) festeni, már csak a fényvisszaverődés miatt is.

A különböző színek különböző hatásosokat fejtenek ki pl. a zöld nyugtató hatású, a piros vérpezsdítő. A világos színek tágítják a teret, amíg a sötét tónusok szűkítik a teret.

A kék gyerekszobába ideális lehet, pihentető, nem tolakodó szín. Barna fabútorokkal harmonikus hatást nyújt, viszont fehér színnel együtt hideg benyomást kelthet. Ilyenkor használhatunk hozzá még kiegészítőnek egy halványabb árnyalatot vagy egy analóg színt.

Viszont vigyázzunk, ha pirossal kombináljuk elég vibráló hatást kelthet. Egy pókemberes szobát nem ajánlott egy egyébként is aktív gyereknek.


Zöld – a kék mellett a fiús szobák leggyakoribb színe. Kellemes, természetes, pihentető, segíti az érzelmek kifejezését, szabadságérzetet nyújt. Csökkenti a feszültséget.


A szürke egy semleges, mostanában divatszín. Nagyon jól kombinálható más színekkel, pl. piros, narancs, fehér, ill. fekete.


Sárga is kedvelt szín, a kreativitás színe, akár nagyobb felületre is. is megfelelő nagyobb felületekre. A napfény színe, beragyogja azt a helységet, ahol alkalmazzák. Vidám, tanulásra ösztönző hatása van, javítja a kedélyállapotot.


Narancssárga – egy-egy falon nyugodtan használhatjuk, de ne túlzottan, mert aktivizáló hatású. Okosan használva segíti a jókedvet, humort, a játékot.


Vörös – optikailag szűkítő hatású. Erősen aktivizáló, jóval jobban a narancssárgánál. Túlfűtötté, nyugtalanná teszi a gyereket. Bútor kiegészítőként, lakás kiegészítőként vagy csak egy szoba falon használjuk nyugodtan. 

Bába Ildikó